Házirend

Házirend Viskó Vendégház

Foglalás esetén vendégeink ezen házirend betartásához hozzájárulnak, tudomásul veszik!!!

A Viskó Vendégház házirendje, mely a szálláson tartózkodó valamennyi vendégre vonatkozik!

Hogy biztosítsuk az Ön kellemes pihenését és elkerüljük az esetleges félreértéseket, szeretnénk, ha megismerkedne házirendünkkel, melyet foglalásnál feltételezhető, hogy Ön ismeri és elfogadja ezt a házirendet, valamint hogy be is fogja tartani.

A házirend be nem tartása a foglalás lemondását és az egész összeg megfizettetését vonja magával, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására.

Érkezéskor a vendég köteles a tulajdonosnak átadni az adatfelvétel miatt a személyes dokumentumait (útlevél vagy személyi igazolvány) és a helyszínen fizetendő összeget.

Vendégeink a szobákat csak a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el.

Biztonsági okok miatt 10 év alatti gyermeket tilos a szobában és a teljes ház területén szülői/gondozói felügyelete nélkül hagyni.

A szálláshelyen, 18 éven aluli vendégek szeszes italt nem fogyaszthatnak, nem dohányozhatnak!

Felelősség vállalás

A vendégek felelősek a szálláshely tisztaságáért, valamint ezt a tisztaságot kötelesek megőrizni.

A szállás területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni.

Kérjük a szálláshely épületét, eszközeit rendeltetésszerűen használni, a tűz- és balesetvédelmi szabályokat betartani

A szálláshely területére behozott személyes értéktárgyakért (pl. ékszer) felelősséget nem vállalunk. A vendég köteles vigyázni a személyes holmijára és értékeire, amennyiben a szálláshelyen hagyja őket, vállalja a felelősséget az esetleges eltűnésükért. Ez a felelősség a tulajdonost nem terheli. Amennyiben elhagyja a szállást, kötelező bezárni az ajtót és az ablakokat.

A házigazda nem felel a vendégek közötti esetleges nézeteltérésekért, konfliktusokért, de a törvényes előírások értelmében megteszi a szükséges intézkedéseket a rend fenntartása és a vendégek biztonsága érdekében.

A szálláshoz kapcsolódó, vendég részére átadott kulcsok elvesztése esetén a vendég köteles azt haladéktalanul jelezni a tulajdonosnak, s annak árát, illetve a zárcsere költségét a vendég köteles megtéríteni. A szálláshely végleges elhagyásakor a kulcsot/kulcsokat a szállásadó részére le kell adni.

Szállás

Az érkezés napján az apartmant 15 órától foglalhatják el, illetve a kijelentkezés napján 11 óráig el kell hagyni. Ettől előzetes egyeztetés alapján tudunk csak eltérni.

Szabad helyek esetén van lehetőség későbbi távozásra max. 14-óráig, mely 15.000 Ft.

A szálláshelyen este 21.00 órától, reggel 7.00-ig hangoskodni, a többi vendég pihenését zavarni szigorúan tilos.

Az érkezéskor és induláskor az apartmant megvizsgáljuk és az esetleges károk okozása esetén, az ebből fakadó költségeket a vendéggel a helyszínen megtérítettjük.

A szálláshely belső és külső részébe látogatókat ne fogadjanak, tilos beengedni olyan személyeket, akik nem használói annak a szállásegységnek.

A vendég egyetért azzal, hogy ott tartózkodása idején a szobába szükség esetén beléphessen karbantartó, szerelő.

 

A szálláshelyet csak az előre megegyezett létszámban lehetséges igénybe venni. 

A szállást, amelyet lefoglaltak, olyan állapotban kell elhagyniuk, amilyenben az érkezésükkor volt – rendben és sértetlenül.

Megkérjük, hogy finoman viszonyuljanak a bútorokhoz, a szállás belterében, és külterében található berendezéshez.

A konyhában lévő eszközöket mosogatás után vizesen ne tegyék vissza a konyhaszekrénybe!

Nem megengedett a bútort áthelyezni szobán belül, vagy az egyik helységből a másikba, és kivinni a benti felszerelést, a törölközőt vagy takarót a strandra, Dunára.

A toalettbe wc papíron kívül egyéb tárgyakat, eü. termékeket dobni szigorúan tilos!

Szigorúan tilos bármely gépészeti berendezéshez, elektronikai eszközhöz hozzányúlni vagy azt megrongálni!

 

A házigazda nem felel a vendégek közötti esetleges nézeteltérésekért, konfliktusokért, de a törvényes előírások értelmében megteszi a szükséges intézkedéseket a rend fenntartása és a vendégek biztonsága érdekében.

A szálláshoz kapcsolódó, vendég részére átadott kulcsok elvesztése esetén a vendég köteles azt haladéktalanul jelezni a tulajdonosnak, s annak árát, illetve a zárcsere költségét a vendég köteles megtéríteni. A szálláshely végleges elhagyásakor a kulcsot/kulcsokat a szállásadó részére le kell adni.

Wifi

A házban korlátlan wifi rendszer működik, amelynek használata térítésmentes.

Dohányzás

Az épületben dohányozni, füstölőt és gyertyát valamint nyílt lángot használni tilos.

A kertben és a teraszon dohányzásra kijelölt hely van. Kérjük a dohányzást ezen helyen korlátozni, és a hamutartót használni.

 

Tűzrakás, bográcsozás

Tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakó helyen lehet a mindenkori tűzvédelmi szabályoknak megfelelően (tűz mellett oltóanyag elhelyezése, gyúlékony anyagok a tűz mellől eltávolítva).

Mielőtt otthagynák a tűzrakó helyet, meg kell győződniük arról, hogy a tüzet valóban alaposan eloltották!

A vendégek rendelkezésére álló tűzifán és papíron kívül más anyagok (pl.: műanyag, gumi) égetése szigorúan tilos!

 

Sporteszközök használata

Vendégeink részére biztosítunk Trambulin és Sup használatát, kizárólag saját felelősségre lehet használni ezeket a sporteszközöket

Fürdőszoba

A fürdőszobában a zuhanyzót csak is kizárólag az erre a célra kihelyezett csúszásmentesítő alátéttel lehet használni.

Háziállatok

Nagyon szeretjük az állatokat, de apartmanházunkban nem fogadunk házi kedvenceket!!!

 

Parkolás

A zárt udvarban saját parkolási lehetőség van a vendégek számára!

Kérjük, ügyeljenek a kapu megfelelő elektromos nyitás-zárására, mert bármilyen kár esetén felelősséget nem vállalunk!

 

Takarítás

Az apartmant a vendégek tisztán, kitakarítva veszik át és ottlétük alatt maguk kell, ügyeljenek a tisztaságra.

5 nappal hosszabb elszállásolás esetén heti egy alkalommal teljesen kitakarítjuk az apartmant, ( ágyhuzat, törölköző csere stb. ) az állag megőrzés miatt, ezért a Vendégeknek az apartmant a rendelkezésünkre kell bocsájtania!

Az ettől eltérő igényeknek természetesen eleget teszünk, felár ellenében.
Tisztelettel megkérjük Önöket, hogy a fal felfelületére ne kenjék fel a rovarokat.

Szemét elhelyezése

A háztartási szemét gyűjtése a konyhában található szemetesben lehetséges. Ha ez megtelne az Önök itt tartózkodása alatt, kérjük, ürítsék ki azt a kapubejáró mellett található nagy szemeteskukába.

Szívesen vesszük, ha az üvegeket, illetve a műanyag hulladékot szelektíven gyűjtik, azt a szállásadó a megfelelő helyre elviszi.

 

Fűtés

Apartmanházunk elektromos fűtéssel rendelkezik. A helyiségek hőmérséklete a fűtőtesteken, a fürdőszobákban található szabályozókkal állíthatók. Amennyiben bármilyen kérdés merül fel a beállítással kapcsolatosan, azt a tulajdonosnál jelezni kell. Egyéb fűtési módot a vendégek nem használhatnak.

 

Légkondicionáló

Apartmanban légkondicionáló működik. A helyiségek hőmérséklete az apartmanban található távszabályzóval állítható. Amennyiben bármilyen kérdés merül fel a beállítással kapcsolatosan, azt a tulajdonosnál jelezni kell.

Kérjük, hogy a légkondicionáló használata közben az ablakokat és az ajtókat feltétlen csukják be.

 

Kert

A kertet a házigazda gondozza. Kérjük, ügyeljenek a kert tisztaságára, a növények épségére. Nyáron egyeztetett időpontban szükség esetén locsolást végzünk. Télen az esetleges hólapátolás miatt szintén jelen leszünk a kényelmükre, de a nyugalmuk megzavarása nélkül!

Hiba bejelentése

Kérem, hogy a vendégházban történő mindennemű technikai és egyéb meghibásodást a tulajdonos felé jelezni szíveskedjenek a nagyobb műszaki gondok elkerülése, illetve a következő vendég negatív tapasztalatának elkerülése érdekében.

Egyéb tudnivalók

Balesetről, vagy egyéb rendkívüli eseményről a szállás vezetőjét azonnal tájékoztatni kell.

A szállásról kizárható az a személy, aki bűncselekményt vagy szándékos rongálást követ el a saját vagy más testi épségét veszélyezteti.

A tulajdonos jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet, és ha megbontja a békét. A házirend megsértése miatt, a Vendégnek nem fizetődig vissza semmi sem. A szállás igénybevétele előtt magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendben foglaltakat. A házirend által nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó jogszabályai az irányadók.

Reklamációt akkor veszünk figyelembe, ha azt a vendég a tartózkodás ideje alatt jelzi, utólagosan azt nem fogadunk el.

Házunk elsősorban az aktív és a nyugodt pihenést kedvelő vendég igényeit próbálja kielégíteni. Kérjük, zajos, szórakozást keresők NE foglaljanak Apartmanunkban szállást!

Megértésüket köszönjük!

Kellemes időtöltést és jó pihenést kívánunk!

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.